Mostanában a mászásaink kezdett inkább elmenni a szociális kapcsolatok ápolásának irányába, mint rendszeres edzésbe. Természetesen másztunk is, de főleg beszélgettünk a kedves klubtagokkal. Ennek és a decemberi hajtásból adodó kihagyásoknak köszönhetően teljesen leeresztettünk, a korábban simán mászott utak rendre kifogtak rajtunk.

Először nem foglalkoztunk vele. Aztán elkezdtünk megmagyarázni. Végül beláttuk: ezzel kellene valamit kezdeni.

A végső lökést talán a hiúságom adhatta meg. Amikor ugyanazokat az utakat mászod, amiket azok az emberek, akiket te tanítottál egy éve perec csomót kötni, kicsit elszégyelled magad. Én legalábbis igen. A Cárné is egyre többet panaszkodott, így legalább együtt állhattunk neki a felzárkozásnak.

Tehát most komoly edzés van. Mint régen. Szériák, tudatosan nehéz utakat választunk, semmi élménymászás.

Talán ma volt az első olyan edzés, amikor valóban tartottunk magunkat a tervhez.

Meg is van az eredménye: a telefonomat se birom megfogni, úgy fáj a bőr a kezemen. De ha így folytatjuk, egy-két hónap és újra csúcsformában leszünk. És az boldogsággal töltene el.

2008-01-13 23:29 | falmászás, személyes | Peter