Terézanyu újra alkot
Terézanyu? Ja, a Cárné. Szokás így hívni, mert szeret az embereken segíteni. Néha a saját kárán is.
Pár hete rámuszította az egyik csoporttársnőjét, notebookot szeretne. Valami olyasmit mondott, hogy nincs túl sok pénze, lehetőleg használtat. Gyorsan lebeszéltem erről az ostobaságról, kinéztem neki egy olcsó Acer-t és megbeszéltük, hogy szól ha megvehetem.
Ezzel a lendülettel el is felejtettem az ügyet, gondoltam majd egy pár hónap múlva. Erre pénteken csörgött a telefon: meg van a pénz. Az oké, de a gép közben drágult 4000 Forinttal. Megüzentem, hogy küldje el a pénzt, megveszem. Később a Cárné bevallotta, hogy plusz 4000 Forintot már nem tud kifizetni a leányzó, ezért majd inkább ő hozzácsapja.
Először üvöltözni kezdtem, hogy mi az, hogy ő fizet más helyett, aztán nagyon elszégyeltem magam. Elmesélte, hogy milyen körülmények között él, mennyi pénzből, mennyire betegek a szülei, stb.
Sürű kussolások közepette elhoztam neki nagyker áron, feltelepítettem és másnap reggel már vígan nyomkodhatta. A plusz pénzt meg inkább én, legalább eggyel kevesebb baromságot veszek ebben a hónapban.