Mondjam azt, hogy visszamennék? Az olyan sablonos volna.

Labanc barátaink továbbra is kitűnő vendéglátók: svédasztalos reggeli, remek szállás, rezgőkörös síbérletek és kulcsok, magyarul(!) beszélő osztrák munkások.

A rossz(pontosabban a jó) időre való tekintettel a pályák fele üzemelt csak, azokat is csak a második naptól ágyúzták, így sikerült egy öklömnyi méretű kék-lila-zöld foltot begyűjteni a bal lábamra, de egy életre megtanultam jégen síelni 10 év nagy idő, beletelt némi időbe amíg belejöttem, de addig is bemásztam az erdőbe párszor, csak hogy mindenki vidám legyen.

És ha nem fáradtunk volna el, szállásunk szomszédságában egy remek mászóterem várt, ahol lelkesen demonstrálhattuk a sógoroknak: van még hova fejlődniük Hiába, magyar ember, szegény ember, inkább az áthajlásokra, mint a magasságra gyúr, így nem nagyon okozott gondot egyik út sem. Búcsúzóul még megmásztuk a terem legnehezebb útját, még egy terem mellé bekerülhet a pipa.

Nagyon jól éreztem magam, remélélem idén még lesz lehetőségem az ismétlésre.

A kép nem illusztráció, a pályan üzemelő webcam archivumában találtam.

2007-01-20 18:28 | falmászás, Sport, személyes | Peter